Ha már Lucifer is szabit venne ki.
Ha már ő is kiégetten görgeti a híreket, és csak annyit mond:
„Na jó, ez már így engem sem érdekel…”
Akkor valami történik.
Ha a káosz karmestere is letenné a pálcát, mert a disszonancia már túl lapos,
ha még a Sötétség is elunja, hogy ugyanazokat a mintákat játsszuk újra mi emberek, akkor talán tényleg ideje lenne felébredni.
Nem a démonok miatt borul minden.
Nem is az összeesküvők miatt vannak katasztrófák.
Hanem mert önjáróvá vált a gépezet és az emberek maguktól is pusztítják mindazt, ami szent, élő vagy igaz.
Egy – mást.
És közben a lélek magányos.
A szív… még mindig tudna érezni.
Az isteni fény… nem hunyt ki, csak visszahúzódva várja, hogy végre keresni kezdjük.
Ez a korszak már nem az ártás és jóság harca.
Ez már az ember belső döntése:
Emlékszik-e még, ki ő valójában?
Vagy megelégszik azzal, hogy csak „túléli” a pusztuló rendszert?
Mert ha már Lucifer is átaludná a következő időszakot, akkor tényleg csak az ébren lévők tudnak emlékeztetni arra, hogy valami más is lehetséges.
