EGYÜTT EGY- ÉN- ISÉG VAGYUNK
A minap egy csodálatos közösségben beszélgettünk a traumák lenyomatairól.
Hogyan válunk magányossá általuk, mennyire nem érzékeljük magunkat, mennyi mindennel töltjük ki az időt, leértékelve a bennünk zajló események jelentőségét.
A szeretteljes kapcsolódást keressük titulusok, származás, anyagi jólét rendszerében.
Olyannyira távol kerültünk önmagunktól, hogy észre sem vesszük, hogy a megfagyott felszínen járunk.
Az elutasítások miatt a fejünk értéktelennek címkéz, ami még inkább azt generálja, hogy megmutassuk a világnak, mi vagyunk valakik.
És valóban. Vagyunk. Sokkal több, mint címek, eredmények, származások, rangok, anyagi javak.
Amint készen állunk megállni és feltörni a jégpáncélt, amint eggyé válunk mindennel, másokkal, a semmivel, abban a pillanatban lehull a páncél és az erőnk, ami eddig mindig segített, hogy felálljunk egy bukás, kudarc, veszteség után, most a közösségben megsokszorozódva tart mindenkit és megszűnve a félelemben létezni, bátorsággal érintjük meg együtt a magunk és mások szívét.
Nem az számít, honnan jöttünk, mindegy, mi okozta a fájdalmunkat.
A teret átlengi a bizalom, elmosódik a világ és feltárul a szívünk egy ajtaja.
Gyengéden elfogadjuk az addig mostohának gondolt énünket, érezve a rengeteg elutasítás miatt szívünket terhelő súlyt.
Nem egyedül tesszük.
A szeretet egységében közösen.
Nem kell elmesélnünk a történetet, ami ide vezetett. Tudja és érzi a szívünk.
Ahogy azt is, hogy épp a szívünk bátorsága, kitartása és ereje hozta létre azt a teret, amelyben itt és most semmivé lehettünk. Amit soha sem akartunk.
Elengedtük a kontrollt és a semmibe belehelyeztük a csalódást, a fájdalmat.
Helyet csinálva az ürességnek.
Itt vehettünk át mindent.
A nyugalom sűrű ködében csak a szívünk vibrálása, a testünkön átáramló életenergia rezgése, elektromossága létezett. Az idő békésen időzött a csendben.
Köszönöm nektek az újabb csodát, amit együtt keltettünk életre.
~Dajbukát Ildikó
Spirit touch healing
