Amikor egy nő azt mondja:
ELÉG, nem gyűlöli a férfiakat.
Nem azért mondja, mert nem akar többé szeretni.
És nem azért, mert nincs szüksége senkire.
Egyszerűen elfáradt abban, hogy mindig ő ért meg mindenkit.
Hogy ő vár. Ő alkalmazkodik, intézi.
Ő nyel. Ő ad még egy esélyt.
Ő talál magyarázatot arra is, amire már rég nincs elfogadható magyarázat.
Aztán amikor egyszer csak nem teszi tovább, jön a mondat:
„Te megváltoztál.”
Persze, hogy megváltoztam.
Mert az a nő, aki régen voltam, túl sokáig próbált mindent kibírni.
Túl sokszor mondott igent, amikor nemet akart.
Túl sokszor lett megkérdőjelezve.
Túl sokáig maradt ott, ahonnan már rég el kellett volna mennie.
Túl sok energiát tett mások életébe, miközben a sajátjára alig maradt.
Persze, hogy megváltoztam.
Már nem akarok mindenkinek megfelelni.
Nem akarok mindenkit megmenteni.
Nem akarom bizonyítani, hogy mennyit bírok.
És főleg nem akarom másnak mutatni magamat azért, hogy valaki mellettem maradjon.
Ha ezt változásnak hívod, igazad van.
Megváltoztam.
Mert egyszer végre én is azt mondtam:
ELÉG.
És tudod, mi történt utána?
Nem dőlt össze a világ.
Elkezdett felszabadulni az a rengeteg energia, amit addig mások életének rendben tartására használtam.
És maradt belőle rám is.
Arra, amit én akarok.
Arra, amit én szeretek.
Arra, amit még szeretnék megélni.
Az ELÉG valaminek a vége.
Ott kezdődik végre a saját életed.
A benned felgyülemlett negatív érzésektől az Érzés transzformátorban tudsz elköszönni.
Aztán menj! Élj! Szeress! Nevess! Próbálj ki dolgokat! Menj olyan helyekre, ahol még sosem jártál! Csináld azt, amit eddig a félelmeid miatt halogattál!
Elvégre ezért tetted le őket.
