Amikor véget ér egy kapcsolat, elveszítesz valakit ( valamit ), olyan üresség, olyan mély fájdalom marad a helyén, hogy az ember úgy dönt, miután sikerült eltemetni azt az érzést, hogy soha többé nem enged ilyen közel senkit ( nem sző új álmokat ).
De mivel egyedül érzi magát, megint megpróbálja és csalódik. Újra. És újra.
Ismerős?
Közben erősnek mutatod magad és hangoztatod, hogy minden rendben és vidám képeket posztolsz.
Vagy csak éjjel-nappal dolgozol, vagy a mások életét figyelgeted, hogy múljon az idő. A magány. Az üresség. A düh. A sértettség. A szeretetlenség érzése.
Amiről felesleges is beszélni, mert már nincs ott. Feldolgoztad. Elfelejtetted. Mondja az EGO.
De ha így van, akkor miért nem érzed magad ELÉG(edett)nek? Miért érzed a szomorúságot más öröme láttán? Vagy miért (nem) érzel SEMMIT mások boldogsága láttán?
Mert a fej (EGO) azt gondolja, hogy neki nem jut(ott). Az EGO azt mondja, hogy elmúlt, nincs már ott. Te pedig elhiszed. Ez a hazugság mátrixa.
Mi van, ha azt mondom, hogy egy pillanat alatt megváltozik minden, ha megengeded? Hogy csak egy döntésen múlik. Nem másén. Csak TE döntesz. Ahogy mindig is.
A NEM is egy döntés!!
A nem döntés is egy döntés!!
Itt nem adhatod át a felelősséget másnak. Nem hibáztathatsz senkit.
Neked mennyit ér az életed?
Döntesz és lépsz.
Mindegy, ki mit gondol.
Ki tart bolondnak.
Mert TE lépsz.
Magadért.
Ezáltal másokért is.
Hogy mindenkinek jó legyen.
És a SEMMIt felváltja a MINDEN. Megérted a múltad, éled a jelened és van jövőd.
Lebontjuk a láthatatlan falat, amit az EGO épített, amitől nem tudod azt az életet élni, amit élhetnél:
BOLDOG, SZABAD, NYUGODT, BÉKÉS, TELJES, SZERETETTEL TELI-t.
Csak egy lépés választ el. Akárhol is tartasz az életedben, onnan vezetlek, ahol most vagy.
