A mai nap sok szempontból egy új kezdet.
A múlt lezárása után megújuló hold fénye, valahol az új év első napja, megint másutt egy más életformába lépés.
Valójában az élet ciklikus változása. Új is ugyanakkor régi is.
Mert a hold mindig itt van, a napok, évek véget érnek, de máris ott a következő.
Mi is a régiek vagyunk, mégis teljesen kicserélődött minden: még a sejtjeink is, miközben idáig jutottunk.
Élünk. Gyakran észre se vesszük, csak amikor a végéhez közeledik.
Addig mások igényeihez alkalmazkodva működünk.
Lemondunk MAGunkról.
És abban a pillanatban eltompul a fényünk.
Mert egyedül nem megy.
Hibáztatjuk a másikat.
Szavakkal bántjuk MAGunkat.
Átadjuk MAGunkat a fejünkben száguldó feltételezéseknek, elutasítjuk vagy kiöntjük az EGO drámai érzéseit.
Menekülünk.
Az értelem sakk játszmájában igyekszünk kedvére tenni másoknak. Aztán
Egyszercsak megszűnünk önmagunk lenni.
Egyszercsak nem érezzük a szívünk vibrálását.
Egyszercsak kiégett és sivár lesz minden.
Egyszercsak magányosak leszünk.
Egyszercsak a szeretet már csak szó lesz.
Egyszercsak az örömöt hiába keressük.
Közben ez a hazugság. Az élet játék lényege a felhalmozott tudás és érzések labirintusában eligazodni és visszatalálni oda, ahonnan indultunk és mindig is voltunk:
A szeretet, a békesség, az öröm és a gondtalanság világába.
Minden rólunk szól.
Jelen lenni a pillanatban.
Mozdulatlanul áramlásban lenni.
Hagyni az életet teremtődni általunk.
Elfogadni, hogy minden a részünk és mindennek a részei vagyunk.
Megengedni a történést. Megnyitni MAGunkat annak az erőnek, amely rajtunk keresztül akar megnyilvánulni.
Mindezt eltakarja előlünk a kicsinyes civakodás, a játszmák, a manipuláció, a birtoklási vágy…
Előbb utóbb elfáradunk. Feladjuk a harcot.
És ez az a pillanat, amikor végre újra élni kezdünk.
Ekkor kezdődik egy új időszámítás, ekkor mutatja meg magát az újhold és ekkor válunk ismét szabaddá, mert a fájdalom és a félelmeink ellenére mertük MAGunkat választani.
Köszönet és hála a megtapasztalásért.